Megváltoztatható a megváltozhatatlan?
Az alábbi levélrészletet egyik hírlevél olvasómmal folytatott levelezésemből ragadtam ki. A levél írója maga is mikrovállalkozást vezet. Ez adta az apropóját mai bejegyzésemnek.
Hogyan látja egy mikrovállalkozás vezetője a mikróvállalkozások mindennapjait. Milyen lehetetlennek, megoldhatatlanak tűnő helyzetekkel kell megküzdeniük minden egyes nap.
Valóban ekkora a baj? Valóban nincs kiút?
Olvasd el! Kíváncsi vagyok a véleményedre!
…„Tehát már ott is tartok, a mikrovállalkozások problémáinál:
(persze ez nem vonatkozik azokra, akik kivételes és piacképes áruval/szolgáltatással vannak jelen a piacon…,őrájuk az általam írtak nem vonatkoznak…)
- tőkehiány minden szinten; alacsony éves árbevétel,
- ennek következtében hitelképtelenség
- ennek következtében a róka-fogta-csuka esete: nem tud felvenni alkalmazottat, mindent egymaga kell csináljon, nem tud fejleszteni, nem tud fejlődni.
- Sosincs arra anyagi forrása, hogy igazi, szakmáját szerető és tudó, megbízható szakembert tudjon alkalmazni egy-egy létfontosságú munkára.
- marad a mókuskerék taposása, és jó esetben az olyan segítő tanácsok megfogadása, amiket – többek között, pl. – a Te hírleveleidből, instant tanácsaidból magamra nézve kivitelezhetőnek tartok. Itt különösen hangsúlyos a tanácsok ingyenessége, mert “fizetős tanácsadóra” nem telik.
Éppen ezért…
- a legnagyobb baj, hogy nincs kivel konzultálnom a cégem ügyeit illetően: csak saját magammal. Én pedig nem mindig tudom a jó választ. Ráadásul elfogult vagyok a szakmámat illetően is és az ötleteimet illetően is.
- úgy kezdtem a vállalkozást, hogy fogalmam sem volt mi is az a vállalkozás, mindenki ígéretét elhittem – most tele van velük a padlás, többnyire senki nem tartotta be – ezért tart az ember ott, ahol.
- Se terv, se stratégia, se taktika, se pénz, se jogász, se könyvelő, se semmi… csak a szorosan vett szakmai tudás amire alapoztak, amit azóta is folyamatosan karban kell tartaniuk húzós tanfolyami, esetleg kötelezően előírt OKJ-s szakvizsgákkal, stb.
- a kezdetek óta megváltoztak a törvényi- és egyéb feltételek, ezeket nem is lehet követni, mert ez külön szakma (könyvelés-adó-költségek-EU-előírások stb), ráadásul a vállalkozói/emberi morál alig felfedezhető (legalábbis mostanában nagyon kevés partnernél találkozik az ember vele), bár vannak bíztató események és tünetek is.
Kiegészítés: hiába vannak jó költségkímélő megoldások, ha a költségek fedezetét nem tudja megtermelni egy vállalkozás.”
Érdekes az a felvetés, hogy a levélírónak nincs kivel konzultálnia.
Talán nem hallott a Vállalkozók Kávéházáról?
http://kavehaz.cegiranytu.hu
Kedves “contur”!
Lehet, hogy nem hallott róla, de még ha hallott is, - magamból kiindulva - elképzelhető, hogy nem akarja magát, illetve a cégét prédaként “tálcán kínálni” esetleges szégyenlőssége okán.
Mert ha mindez kiderül róla, hová lesz a bizalom?
Senki sem mondja el szívesen azt, hogy gondokkal kűzd és ráadásul milyen gondokkal, mert akkor gyengének tűnhet mások szemében, s a mai világ a gyengéket elítéli (de legalábbis nem szereti), a pozitív gondolkodást preferálja, a gondokról nem “illik” beszélni.
Nem mintha nem lennének mindenkinek gondjai, csak senki nem kíváncsi rájuk, mindenki a sajátjával foglalkozik, van elég, épp ezért mindenki oldja meg a saját problémáját.
Rendszeresen járok a kávéházba, jó a társaság, biztató a légkör, lehet, hogy problémamegoldó orientáltságúvá válik, ez talán a kávéház kiteljesedésének záloga is lehet.
Gondolom ezt azért is, mert sosem tudhatja az ember, mikor kerül hasonló cipőbe, illetve mikor kerül egy ilyen üzleti partnerrel kapcsolatba?
Ki tudja?
Talán rajtunk is múlik, akik ott ülnek az asztal körül.
Üdv,
Éva
Igazad van Éva!
De ha valaki egy kicsit is beleolvas a kávéházi beszélgetéseinkbe, láthatja, hogy ott még senki nem maradt válasz nélkül.
Kérdezni pedig úgy is lehet, hogy az ne üzleti titkokat tárjon fel.
Ha például valaki nem tud megfogalmazni egy hatékony hirdetést, akkor megkérdezheti, hogy szerintetek egy ilyen és ilyen terméket (szolgáltatást) hogyan lehetne reklámozni. Stb…stb.
Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy azok a mesterség amelyeket űzünk, elsősorban a bizalomról szól. E bizalom megszerzése nélkül tehetetlenek vagyunk azon vállalkozókkal szemben, akiknek segítségre lenne szükségük, de nem mernek a nyilvánosság előtt beszélni gondjaikról. Oly annyira nem merik ezt felvállalni, hogy inkább e-mailben küldik el gondjaikat. Úgy sem rossz, de én is annak örülnék a legjobban, ha itt vagy a Kávéházban szólalnának meg. Ahogy Éva írta:”… mert sosem tudhatja az ember, mikor kerül hasonló cipőbe, illetve mikor kerül egy ilyen üzleti partnerrel kapcsolatba?
Ki tudja?”
Kérdezem én, nem jobb más kárán tanulni?
Tanulni, ismereteinket bővíteni sohasem jelentheti azt, hogy szégyenkeznünk kellene emiatt. Ezt kell megértenie minden vállalkozónak, ezt kell felismernie minden embernek. A többi már szinte magától jön.
Üdv,
Gábor