2008. szeptember. 27.
in Jobb vállalkozó blog.
KKV vezetők attitűdje
A mai napig nem jöttem rá, hogy mi okozza azt, hogy egyes cégvezetők miért viselkednek úgy, ahogy viselkednek.
Például, miért szigetelődnek el beosztottjaiktól? Egyszerűen megközelíthetetlené válnak, miután megszakítják a kommunikációjukat. Egyszerűen bezárkóznak tényleges és átvitt értelemben egyaránt. A kitűzött célokat szem elől tévesztik. Akkor esnek bele ebbe a hibába, ‘KKV vezetők attitűdje’ tovább…
2008. szeptember. 25.
in Jobb vállalkozó blog.
Fejezetek egy vezetési tanácsadó naplójából#4
Tegnap ismét Ferenc cégénél jártam. Próbálom minél jobban igazodni a cég mindennapi életéhez. Ezért az első időkben vizsgálódásaim mindig igazolnak a munkatársak napi feladataihoz. Így a mai napon a múlt héten már megismert értékesítési vezetővel töltöttem. Próbáltam megismerni, mint embert és mint a cég értékesítési vezetőjét. Ismerkedtem a cég értékesítési folyamataival, …és elolvastam munkaköri leírását. Egy valamit nem találtam benne. A felelősségről egy szó sincs! Mondhatni egy nem teljesen átgondolt művet volt szerencsém megismerni. Közben eszembe jutott, hogy ha már elolvastam ezt az egyet, ne olvastam el a többit is? De azután úgy döntöttem, hogy majd szépen sorban, amikor a többi munkatárs munkájával ismerkedem meg. Felmerülhet a kérdés, milyen a jó munkaköri leírás? ‘Fejezetek egy vezetési tanácsadó naplójából#4′ tovább…
2008. szeptember. 23.
in Jobb vállalkozó blog.
Tegnap délután találkoztam egy cégvezetővel. A szolgáltatásom felöl érdeklődött. Beszélgetésünk alatt elhangzott egy érdekes igény részéről: „Minőségi céget akarok!” Ez a mondat szolgáltatta az alapötlet mai bejegyzésemhez.
Mitől minőségi egy cég?
Tényleg! Mitől minőségi?
A minőségi cégekben három dolgot tesznek elsősorban. A terméküket/szolgáltatásukat, az ott dolgozó munkatársakat és magát a céget teszik elsősorban minőségivé. Teszik mindezt, a vevők megszerzéséért és megtartásáért. Egyiket sem lehet elhanyagolni, kiváló minőségük elengedhetetlen a sikerhez. Ezek a cégek tudják, hogy ez az egyetlen dolog, ami hosszútávon számít az üzleti életben. A Minőség! ‘Mitől minőségi egy cég?’ tovább…
2008. szeptember. 17.
in Jobb vállalkozó blog.
Fejezetek egy vezetési tanácsadó naplójából#3
Mára összehívta az ügyvezető, akit nevezzünk Ferencnek, a cég kibővíttet menedzsmentjét, mert az volt a kérésem, szeretném megismerni őket, mint embereket és mint vezetőket. Bekérettem ezen felül a cég adminisztrátorát is.
Három órára hirdette meg az értekezletet. Várakozásomon aluli pontossággal jelentek meg szinte mindannyian. A műszaki igazgató és két művezető tizenhárom percet késet, a logisztikai igazgató ötöt, a további két művezető kilenc-tíz percet. Tehát hárman az ügyvezető, az értékesítési vezető és én kávénkat szürcsölgetve vártuk az értekezlet megkezdését. Az adminisztrátor hölgy ki-be járt a tárgyaló és…nem tudom, hogy mi között. ‘Fejezetek egy vezetési tanácsadó naplójából#3′ tovább…
2008. szeptember. 16.
in Jobb vállalkozó blog.
A Favágó esete
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó és annak egy mesebeli vállalkozása. Egy napon hívatta az öreg király és megparancsolta neki, hogy a Sűrű-sötét Nagyerdőt vágja ki. Közeledett a tél és rengeteg fára volt szükség ahhoz, hogy a hatalmas kastély hatalmas kandallóját jóllakassa. Megörült a Favágó, hogy a nagy recesszió idején akad számára munka. ‘A Favágó esete’ tovább…
2008. szeptember. 15.
in Jobb vállalkozó blog.
Minden nap háború?
Mielőtt csatába indulnál…
A stratégiai tervezés maga a hadjárat. A taktikai tervek a csaták megnyerését szolgálják. Ezért nem helyes csak célokat kitűzni, és rögtön kis taktikai tervekkel megpróbálni megvalósítani azt. Így valami elveszik, és nem kell csodálkoznod azon, ha a sikeres csaták után is egyre rosszabb a piaci pozíciód.
A legfontosabb stratégiai elvek „háború” esetére ‘Minden nap háború?’ tovább…
2008. szeptember. 10.
in Jobb vállalkozó blog.
Fejezetek egy vezetési tanácsadó naplójából#2
Kiválasztottam ezt a vállalkozást arra, hogy majdhogynem élő egyenes adásban beszámolhassak mindennapjairól, és ezáltal mindennapjaimról. Tehetem mind ezt annak jogán, hogy erre felhatalmazást kértem és kaptam megbízómtól. Talpnyalásnak tűnik, ha azt mondom róla, Ő egy felelősen gondolkodó vezető, aki többet akar a pénznél? Igazi vállalkozó a szó nem klasszikus értelmében. Mondhatnám tipikus hazai vállalkozó azzal a különbséggel, hogy szereti azt amit csinál. A sikerre hajt. Nem célja mások előtt megfelelni. És ami a legfontosabb, hogy ki is élvezi mindennapok apró sikereit. És talán ez a lényeg.
De ne tekintsd ezt talpnyalásnak, ugyan is nem olvassa írásaimat. A számítógépet és az Internetet messze elkerüli. Ez hiba részéről? Persze, hogy az! De a dalnak még nincs vége! ‘Fejezetek egy vezetési tanácsadó naplójából#2′ tovább…
2008. szeptember. 8.
in Jobb vállalkozó blog.
Miből épül fel a stratégiai terv?
Ha még emlékszel mára (hétfőre) három kérdés megválaszolását kértem egy cég ügyvezetőjétől. Válaszait megkaptam. Ezek most maradjanak rejtve előtted egyenlőre. Készítettem egy-egy űrlapot, amit átadtam különböző posztokon „szolgáló” munkatársaknak…
Egy cégnél szükség van a tudatos stratégiai tervezésre. Az elképzelések megvalósítása miatt van szükség erre. Társadalomban, komplex piacgazdaságban élünk, erős versenyben, és a világ legbonyolultabb ismert teremtményével, az emberrel foglalkozzunk egy kicsit. A legegyszerűbb elképzelések, változtatási igények is azonnal zátonyra futnak, ha előzetesen nem tájékozódunk és tájékoztatjuk a környezetünket erről. Egyszemélyes cég esetében könnyű megszervezni a munkát, de már két ember esetében megugranak a gondok, és ez minden további ember csatlakozása után komplikálja a helyzetet. Termelékenységet azonban csak munkamegosztással lehet elérni, tehát a verseny az, ami rákényszeríthet a nagyobb szervezetek létrehozására. ‘Miből épül fel egy KKV stratégiai terve?’ tovább…
2008. szeptember. 6.
in Jobb vállalkozó blog.
Egy kicsit megkésve –így hozta az élet - nézzük csak,…
Melyik a Legértékesebb Listád?
Minél több a vevőd, általában annál nagyobb a bevételed is, feltéve, ha a címjegyzékben lévő vevőkkel rendszeresen kommunikálsz, mondjuk levelet küldesz nekik. Ne felejtsd el, hogy egy potenciális vevőből valódi vásárlót varázsolni több ezer, sőt több tízezer forintodba is kerülhet, ezért a vevők címnyilvántartás a legértékesebb listád.
Ha alkalmazol értékesítőket, akkor tudod, hogy az majdnem egy zendüléssel ér fel, ha értékesítőid nem tartják karban a vevőid címlistáját, mert ezzel egyrészről az összbevételt vágják haza. Másrészről állandó sértődések forrása lehet, ha egy vevő 2-3 alkalommal szerepel a nyilvántartásban, és emiatt több példányt kap az ismertetőkből, vállalati újságokból, reklámlevelekből, hírlevelekből. Tehát már ezért sem szabad ezt megengedni, és már a költségtakarékossági szempontokat meg sem említem.Találkoztam már csapnivaló vevőnyilvántartásokkal. Azért érthetetlen számomra a dolog, mert kartonon is, számítógépen is kiváló űrlapokat lehet létrehozni, amelyekre minden lényeges adat felvezethető.
Egy titka azért van. Fel kell azokat vezetni.
Ez azonban nem történik meg sok esetben. ‘KKV-k Legértékesebb Listája’ tovább…