2009. június. archívuma.

Dilemmák

Dilemmák

Mi történik akkor, amikor egy kicsike vállalkozásból egyszer csak egy közepes vállalkozás lesz.  Örülünk neki, mert az a sok munka és szenvedés meghozta a várva várt eredményeket. Aztán egyszer csak az évek óta sikeresen működő vállalkozás növekedése megtorpan, és nincs továbblépés. Szerinted, mi lehet ennek az oka? ‘Dilemmák’ tovább…

Cégvezetők az intellektusuk csapdájában

Az intellektus csapdája

Ma kaptam egy nagyon szigorú és körmömre koppintó levelet egy cégvezetőtől. Levelében azt a kérdést tette fel nekem, hogy miért és milyen alapon gondolom azt, hogy a cégvezetők mindegyike - idézem: “tehetségtelen-amatőr-lúzer?”

Be kell vallanom, hogy néha még bennem is azt az érzést keltik bejegyzéseim, mikor próbálom úgy visszaolvasni az éppen elkészült blogot, mintha én lennék az, akinek íródott.

Pedig nincs ez így! Akikkel volt szerencsém eddig együtt dolgozni és azokkal is akikkel nem, nem ez a tapasztaltam. Ez a levél ihlette a mostani bejegyzésemet. Megint csak a vezetői hibákról kell szót ejtenem, de most nem a figyelmetlenségről, a beleszólásról, az elszigeteltségről, vagy az ellentmondásosságról fogok beszélni. Ma inkább a vezető intellektusáról osztanám meg veled gondolataimat. Megfogsz lepődni! ‘Cégvezetők az intellektusuk csapdájában’ tovább…

Az alkotók és a földalatti mozgalom

Az alkotók és a földalatti mozgalom

A hagyományos változáskezeléskor a munkatársak attitűdjeivel általában soha sem foglalkozik a cégvezető vagy utólagos szempontnak tartja azt és csak a megvalósítás fázisában döbben rá – ha rádöbben - , hogy a változásokat nem mindenki fogadta osztatlan örömmel. ‘Az alkotók és a földalatti mozgalom’ tovább…

Fehér hollókat keresek!

‘Fehér hollókat keresek!’ tovább…

Lazák vagyunk, mint a Riga lánc

Lazák vagyunk, mint a Riga lánc

Lépte nyomon hallani olyan párbeszédet, ami néha mulatságos néha kétségbeejtő. Egy ilyen párbeszéd tanúja voltam e héten. ‘Lazák vagyunk, mint a Riga lánc’ tovább…

Lehet-e kutyából szalonna?

Lehet-e kutyából szalonna?

Először is az elnézésedet kell hogy kérjem e cím miatt! Bejegyzésem végére, talán megérted azt, hogy miért kérdezem. Én is, akár csak te, kedvelem a napi rutin adta kényelmet, a szokás biztonságát, az ismétlés nyugalmát. Élvezem mindezt, mint bárki más. Ugyanakkor hibát követünk el az életünkben, ha nem fejlődünk azoktól a dolgoktól, amiken keresztül megyünk. ‘Lehet-e kutyából szalonna?’ tovább…

Megismerni a kanászt…

Megismerni a kanászt…

…cifra járásáról. Ugyan úgy megismerni egy cég rendezettségét a dokumentumainak rendezettségéről.

Munkám során általában szükségem van a cégek majd minden dokumentumára. Szerencsés esetben megvannak valahol és talán ismered azt az érzést, amikor szükséged van valamilyen anyagra vagy dokumentumra a munkádhoz,… de egyszerűen nem találod. Közben megy az idő, mindenki sürög-forog…és a munka áll! (Az utána keletkezet kupiról már nem is szólva.) ‘Megismerni a kanászt…’ tovább…

Érinthetetlenek

Érinthetetlenek

Érdekes jelenséget lehet megfigyelni egy-egy vállalkozás működésének életében, főleg úgy hogy a falakon belül tehetem meg mind ezt. Biztos vagyok benne, hogy ezt a jelenséget te is ismered! Igen-igen ott van ez szinte minden vállalkozásban. E jelenség okát és okozatait viszont kevesen gondolják végig és ebben a fő ludas  ki más is lehetne?

Kik azok az érinthetetlenek, akik miatt kár keletkezhet? ‘Érinthetetlenek’ tovább…


Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény