Megbeszélünk
Be kell látnom, még egy pár óra és itt a szeptember. Kipihentük magunkat és talán már a szabadságunk utolsó napjaiban a vállalkozásunk járt a fejünkben. Mi lesz velünk az év végéig, mit csináljunk és mit ne. Egyet biztos meg kell tennünk: meg kell beszélnünk, hogy hogyan tovább.A stratégiai tervezési megbeszélést legalább évente egyszer szükséges összehívni egy vállalkozásban, amelyen minden vezetőnek és csoportvezetőnek részt kell vennie - már csak tudásuk és tapasztalatuk miatt is.
Küldj egy másolatot minden, - a megbeszélésre hivatalos személynek - a cég stratégiai tervéről, amelyre hivatkozhatsz szükség esetén.
A megbeszélés alatt tartsd szem előtt a találkozó célját, mely nem más, mint a múltbéli projektek és célok kiértékelése, valamint a piackutatások és más vizsgálatok eredményein alapuló új üzleti stratégiák kidolgozása.
Az alábbi lista segíthet neked egy hatékony stratégiai megbeszélés megtervezésében.
A megbeszélést lehetőleg irodán kívülre szervezd meg, mert így a résztvevők könnyebben elengedhetik magukat a napi problémáktól, de ügyelj arra, hogy ne legyenek zavaró, figyelemelterelő körülmények.
Győződj meg arról, hogy mindenki tisztában van-e azzal, hogy mindenkivel egyenlő módon bánnak és mindenki véleménye, javaslata és kritikája egyenlően hangsúlyos szerepet kap-e.
Nem szükséges elvárnod, hogy elegáns ruhában jelenjenek meg munkatársai. Mindenki úgy öltözzön, hogy kényelmesen érezze magát.
Biztass mindenkit vitára a megbeszélés témakörét illetően. Ez ugyanakkor nem csupán a “brainstorming” erősítését, mint eljárási folyamatot jelenti, hanem a pontosan megfogalmazott témákat, elérhető eredményeket is jelenti.
Ne enged, hogy a megbeszélés a véget nem érő kritikák színtere legyen! Mutass rá a dicséretre érdemes területekre és eredményekre is, és amikor a megbeszélésen a vállalkozás gyengeségei kerülnek egyoldalúan előtérbe, magyarázd el, hogy bizonyos javaslatok talán nem alkalmasak a vállalkozás stratégiájának egésze szempontjából.
Ne próbálj meg elsőbbségi sorrendet felállítani a megbeszélésen felhozott témákra. A stratégiai tervezési megbeszélés egy “brainstorming” ahol az ötletek a vállalkozás stratégiai elképzeléseivel kapcsolatban merülnek fel, szabadon és véletlenszerűen.
Ne hidd azt, hogy mindenki jegyzetfüzettel és tollal érkezik majd, ezért biztosíts kellékeket.
Mielőtt témát váltanál bizonyosodj meg arról, hogy alaposan átvettétek az előzőt. Ne feled, hogy stratégiai megoldások után kutattok!
Készíts összefoglalót a megbeszélésről és küldj egy-egy példányt a résztvevőknek is. Találj egy időpontot a következő megbeszéléshez, amikor ellenőrizhetitek az előző stratégiai megbeszélés eredményeit.
Most, hogy végre vége a nyaralásnak és teljes erőbedobással a feladatainkra koncentrálunk, én is megtartottam a magunk megbeszélését. Őrült ötletek sora hangzott el, miközben vedeltük ittuk az üdítőket és én ezeket az ötleteket is beírtam az erre fenntartott noteszembe.. Soha nem lehet tudni…
és talán idevág tavaly nyárvégi bejegyzésem is:

















0 Hozzászólás - “A stratégia stratégiája”