Krízis-szellemiség 2009
A történelem mindig kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltettek. Az emberek, különösen tömegben, szeretnek rettegni. A “krízis-szellemiség” ma sokban nagyon hasonlít a tömeghisztériához. Kitűnő alkalmat terem minden hír, amit a média ordít: FÉLNI! - arról beszélni, hogy a társadalmak felbomlanak, elszegényednek, irtózatos háborúk fenyegetnek, népek felfegyverkezve acsarkodnak egymásra nemzetek, gonosz felbujtók egymásnak uszítják a különböző társadalmi osztályokat, a morál arcátlan képmutatássá válik lassan, stb.
Nem kitűnő téma ez arra, hogy az ember alaposan kiborzonghassa magát? Dehogynem!
De mi ebben a reális? Van-e egyáltalán krízis? Nem olyan meglevő dolog ez? Hiszen Mindig Van Krízis. Ha csak a közelmúlt híreit olvassuk, már ott találkozunk azzal a sajátságos gondolattal. Az éppen aktuális kort kifogásolják, és azt jósolják, ha az emberek nem térnek jobb útra, elpusztul az emberiség. (persze a témát mindig az adott “divat” határozza meg)
Még ebben a modernek nevezett világunkban is várjuk az apokalipszis lovasait. Krízis vagy válság( kinek hogy tetszik) ma is csak akkora, mint amekkora régebbi korokban volt. Magyarán ma éppúgy van, mint régen volt és ez a mai kor nem kivételesen válságosabb, nem mint a történelem bármilyen más korszakában volt.
Tehát amikor a válságról beszélünk és “válságzsivaj” van, akkor egy nagyon egyszerű és természetes dolog történik: Valaki túlzó érzékenységgel reagál arra, ami nem éppen kedvező. A kifejezések, a szavak - amelyekkel ez az egyébként nem túlságosan jelentős tényt megnevezi,- súlyosodtak. Csak a dolog maradt, ami volt: egyszerű valóság.
Amikor egy üstökös közeledik felénk, rögtön a világ végétől kezdünk félni. Tömeghisztériává válik, sajátságos őrületté. Okokat midig tudunk kreálni magunknak arra, hogy féljünk. A kérdés csupán az, hogy érdemes-e keresni őket?
Nincs itt vége semminek. A világ változik, de ez a természete. Fölösleges olyan eszeveszetten félni attól, ami jön.
Lényegesen nem fog különbözni attól, ami ma van, és ami mindig volt.
Nem vagyok vak, és ostobaság lenne részemről azt állítanom, hogy ez a jelenség (válság) nem létezik. Persze, hogy létezik! Viszont úgy gondolom, hogy jelenlegi válság igazából nem téríti el a gazdasági folyamatokat arról az útról, amelyen egyébként is haladnának.
A “válság” a KKV-k egy részének felgyorsítja majd az agóniáját, de egy másik részének olyan lehetőségeket nyújt majd, amelyekről eddig még álmodni sem mertek volna. Persze az más kérdés, hogy egy-egy KKV melyik csoportba kerül majd. Az majdhogynem elhatározás kérdése.
Azok a vezetők, akik mindent úgy folytatnak majd, mint ahogy eddig is tették, akik arra várnak, hogy valamiféle csoda történik, azoknak a vezetőknek valószínűleg előbb kell valami új elfoglaltság után nézniük, mint ha elmaradt volna a válság. Akik képesek gyors, célirányos és hatékony lépéseket tenni, azok túlélik a hisztériát, és az elcsitulása után olyan piacon találják majd magukat, ahol már nem apró piaci réseket kell keresniük maguknak, mert hatalmas hasadékok várják majd őket.
Ezt a pillanatot viszont igen felkészülten kell várni, mert nagyon-nagyon rövid idő lesz a lehetőség kihasználására.
Az Apokalipszis lovasai nem pihennek…B.U.É.K.!


















Ami engem illet, a válság pozitív hatásaként abban bízom - talán nem túl illuzórikusan -, hogy akár az apró piaci rések, akár a hatalmas hasadékok egyre inkább lehetőséget adnak a becsületesség, a morális és tisztességes - neked is jó, nekem is jó (win-win) üzleti kapcsolatok egyre sűrűbb létrejövetelének.
Ilyen kapcsolatok nélkül a KKV-k egymást - így saját magukat is - gyengítik, a nagyok pedig a maguk piaci/üzleti/erkölcsi “magasságából” továbbra is röhögni fognak a markukba.
A felkészülés részemről erre az évre: ilyen alapokon nyugvó üzleti kapcsolatok kiépítése.
Üdv.:
Éva
Huhh, féltem, hogy azt mondod, hogy nincs válság
(A válság definíciója is érdekes lehet még:)).
De nagyon egyetértek azzal, hogy helyzet van, változás van (remélhetőleg tényleg komoly változás van, máskülönben megint vissza fogunk térni IDE), és meg kell acélozni a vállalkozói lelkeket, és kizárni a pánikhangulatot, és elemezni, hogyan tudunk ebből jól kijönni.
Nekem meggyőződésem, hogy jórészt ez is fejben dől el, persze ott komoly problémák adódhatnak, ahol banki finanszírozásra támaszkodott egy-egy cég. De ez nem csak a kkv-k problémája, ez a nagyoké is.
Az is egy vízióm, hogy a kkv-k húzzák ki a melaszból a világot. Azzal, hogy úgy termelnek pénzt, profitot, hogy előtte nem raktak bele milliárdokat… Még nem futtattam át komolyabb analízisen, de valahogy ezt érzem
Gratula a posthoz! És BÚÉK:)
Kedves Éva!
Nagyon örülök, hogy így gondolkodsz. Bizony a win-win lényege, hogy van egy csomó olyan szituáció, amikor a két fél nem ugyanazt akarja, de mégis létezik olyan megoldás, ahol mind a kettő maximálisan elégedett lehet. Az, hogy ezt a megoldást megtalálják-e, azon múlik, hogy mindent megtesznek-e a másik fél megértéséért.
Egy butácska példa rávilágíthat, hogy mire gondolok:
Ketten akarják megszerezni az összes rétisas összes tojását. Az egyik embernek egy halálos kór leküzdéséhez elengedhetetlen az összes, míg a másiknak a világméretű éhínség megszüntetéséhez van szüksége szintén az összes tojásra
Nagy dilemma! Vagy az egyik viszi a tojásokat, vagy a másik, vagy mind a kettő enged valamennyit. Vagy - és ez a Win-win – közösen rájönnek arra, hogy az egyiknek csak a tojás sárgája kell, míg a másiknak csak a fehérje van szüksége… és akkor megtalálják a megoldást.
A win-win kulcsa nem más, mint a másik megértése, a megértésért tett törekvések. Ez persze ellentétben áll a “nem az én dolgom, hogy mi a jó neked” és az “én úgy is jobban tudom, hogy mi kell neked” tipikus hozzáállásával. Persze igaz az is, hogy az üzleti életben ez nem mindig ilyen egyértelmű, mert a döntéshozókat számos múltbéli elköteleződés, kompromisszum vagy akár sérelem mozgatja, így még ha „személyesen” meg is értik, mi lenne a jó, “szakmailag” nem engedhetnek egy picit sem.
Sajnos a magyar vállalkozásokkal nagyon negatív a tapasztalatom. Eszükbe sem jut a win-win, hanem helyette “ki a legény a gáton” játékot játszanak. Nem hallgatom el azt a tényt sem, hogy a magyar menedzsereket is az alapján veszik fel, hogy mennyire kemények tudnak lenni.
Egy Németországban élő és ott vezetési tanácsadással foglalkozó barátom, miután elkezdte ottani hivatását gyakorolni egyik beszélgetésünk alkalmával a következőket mesélte el nekem.
Így tárgyalnak Németországban:
Ügyfél: Kedves Vállalkozó, ez és ez a problémám, meg tudnád oldani?
Német vállalkozó: Természetesen szívesen segítünk, javaslatunk is van, dolgozzuk ki közösen a megoldást.
(most jön a kedvenc részem)
Üzleti tárgyalás Magyarországon:
Ügyfél: Kedves Vállalkozó, ez és ez a problémám, meg tudnád oldani?
Magyar vállalkozó: Mit képzel? Nem tudjuk megoldani, ennyiért semmiképpen sem. Csak a saját megoldásunkat vagyunk hajlandóak nyújtani, úgy ahogy van, sehogy másképp…És a konkurencia biztosan drágább lenne, mint mi. Nekem elhiheti.
Üdv,
Gábor
Kedves Rita!
Sokszor vizionálom én is ezt a képet magam elé és meggyőződésem, hogy minden változás csak alulról indulhat. Alulról, tőlünk vállalkozóktól. Teszem a dolgom és arra kérlek, hogy az idén is olyan blogokat írj, mint a tavalyi évben: Szakmailag és emberileg is korrekteket!
Köszönöm, hogy gondolataidat megosztottad velem, velünk!
Neked is Boldog Új Évet Kívánok!
Üdv,
Gábor