Az elégedett alkalmazott

Az elégedett alkalmazott

A tavalyi évben nem csak ügyvezetőkkel dolgoztam együtt és a közvetlen beosztottaikkal. Munkából eredően ismernem kell – már amennyire a cég mérete ez megengedi – a többi munkatársat is. Még mindig nehéz megszoknom azt az elutasító, távolságtartó, bizalmatlan magatartást, amit velem szemben tanúsítanak akár a kétkezi munkások is, amikor beszélgetést kezdeményezzük velük. Idegen vagyok a számukra. Csak egy újabb „okostojás”! Nehezen nyílnak meg előttem, mert nem értik, miért kérdezősködöm a „főnőkről”, a „góréról”. Kérdezgetésem oka „csupán” az, hogy tudni szeretném milyen véleménnyel vannak a cég vezetéséről.

Összegyűjtöttem a legjellemzőbb problémákat. Nem fogod elhinni, de nem a pénzüket keveslik elsősorban!

Először is úgy érezték, hogy rabszolgamunkát végeznek és nem becsülik meg a munkájukat. Másodszor egyszerűen nem tudták hányadán állnak a cégvezetővel, azaz nincsenek tisztában azzal, hogy mik az elvárásai feléjük, és a főnök elégedett-e azzal, ahogy ellátják a munkakörüket.
Harmadszor voltak, akik azt gondolták, hogy feladatuk nem igazán lényeges a cégben, ezért értéktelennek érezték magukat, és ezért folyton bizonytalanságban telnek napjaik. (És ami a legvalószínűbb és a legrosszabb, hogy ez a hozzáállásukon és a munkamoráljukon egy idő után meg is látszik.)

De miért pont neked kell ezzel foglalkoznod? Lehet, hogy most cégvezetőként azon bosszankodsz, hogy éppen elég új üzletet hoznod vagy a vevőid igényeire odafigyelned. Nincs időd még a munkatársaiddal is „jópofizni”! Meg aztán különben is a te érzéseiddel, igényeiddel ki foglalkozik? Hiszen a te válladat se veregeti meg senki, ha jól végezted a munkádat! De ne csüggedj! A piac majd értékelni fogja az erőfeszítéseidet, ugyanis ha fejlődik a céged az a te érdemed, ha a vevők szeretnek nálad vásárolni és ajánlanak téged, az mind mind dicséret a számodra, csak észre kell venned!

Na de vissza az alkalmazottakhoz! Tehát ha bizonytalanok és értéktelennek, haszontalannak érzik magukat és a munkájukat, akkor ne csodálkozz, ha csak félgőzzel végzik a munkájukat. Ezért akkor vagy jó cégvezető, ha ezeket az életérzéseket csökkented a munkatársaidban, mert elemi érdeked, hogy ők hatékonyan végezzék a munkájukat. Ez viszi előre a cégedet, és például ettől fogják mosolyogva fogadni a vevőket… és persze téged is.

De mit tehetsz hogy elkötelezett, lelkes csapatot találj egy nap a vállalkozásodban?

Először is a munkatársaid nem rabszolgák! Ahhoz, hogy az alkalmazott értékesnek, hasznosnak érezze magát, a munkakörét is annak kell látnia. Tehát a munkatársad figyelmét fel kell hívnod, hogy felelősségteljes munkát bízol rá, számodra nagyon fontos, hogy ő jól elvégezze azt. EZ alól senki sem kivétel! Olyan ez, mint az emberi szervezet. Minden tagjára egyformán szükség van. Minden testrésznek más a funkciója, de ha valamelyik nincs a helyén, az az egész testet, hm…rosszul érinti.

Másodszor fizess ösztönzőkkel!
Egy fizetést sok módon lehet át adni. Vannak cégvezetők, akik a hónap elején, a fizetés körüli napokban szinte bujkálnak a munkatársaik elől, és úgy érzik, megint csak ki akarják fosztani őket. Ezt a hozzáállást én nem javaslom! Mondok inkább egy gyakorlati példát. Tavaly sok cégnél javasoltam, hogy a személyügyes kolléganő mindenkinek a borítékjába tegyen egy cetlit, rajta azzal a szöveggel: köszönöm az egész havi értékes munkáját.
Képzelheted milyen sikere volt! De ahogy az már lenni szokott, minden cégnél volt egy-két munkatárs, aki rosszalló megjegyzést tett mikor kinyitotta a borítékot és elolvasta a szöveget. „Egy ötezresnek jobban örültem volna”. Ezekkel a szövegekkel nem sokat törődtünk és te se törődj ezzel! A történet ott folytatódik, hogy ahol a következő fizetési napon elfelejtették belerakni a borítékba a kis cetlit és újra „csak” pénz volt, több dolgozó reklamált, mint mikor nem csak pénzt kapott. Tehát a lényeg, hogy ne úgy add át, mintha a fogadat húznák, hanem mint jól megérdemelt jutalmat.

Harmadszor ne titkolózz!
Vannak cégvezetők, akik nagyon helyesen célokat tűznek ki vállalkozásuk fejlődése érdekében… de elfelejtik közölni a dolgozókkal, és csodálkoznak, ha ők nem működnek együtt velük. Vagy mérgesek, ha a munkatársak nem az elvárások szerint teljesítenek, de az elvárásaikat ugyancsak elfelejtik közölni a dolgozókkal. Fontos bevonni az alkalmazottaidat azokba az ügyekbe, amelyek őket is érinti. Minél jobban bevonod őket a cég terveibe, céljaiba, minél tisztábban látják, hogy neki ebben mi a szerepük annál jobban fogják a munkájukat inkább együttműködésnek, mint rabszolgamunkának érezni.

Negyedszer
…most nem sorolom tovább, de biztos vagyok benne, ha már ezekre odafigyelnél, látványos hangulatváltozás történne a cégednél. Van egy magyar mondás, miszerint a dolgozód fizetett ellenséged. Ez baromság  butaság! Ne fogadd el ezt az állítást. Inkább állítsd magad mellé a munkatársaidat, és meglátod, még a vevőid is elégedettebben fognak vásárolni nálad.

Tehát szükséged van egy másfajta látásmódra a munkatársaiddal kapcsolatban. E fajta marketing nem más, mint amit annak érdekében teszel, hogy a dolgozóid elégedetten, lelkesen, produktívan végezzék a munkájukat. Ha rádöbbentél, hogy ezzel eddig nem foglalkoztál, javaslom, hogy tegyél egy próbát. Mondjuk, teszteld le a „cetlis borítékot”!

0 Hozzászólás - “Az elégedett alkalmazott”


  1. Most még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!

Ön mit gondol? Szóljon hozzá!




Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény