Az érem mindkét oldala

Mostanában amikor a legtöbb vállalkozás válságos időket él át, ebben az időben szinte minden a pénzről szól. Még azoknak a vállalkozások vezetőinek agyában is a spórolás lámpájának piros fénye villódzik, akik szeretnék jobbá, működőképesebbé szervezniük vállalkozásukat. E teljesen érthető céljuk megvalósítása tett kísérleteik kezdetén már elbuknak a következő mondatukon: “Szép és jó, de erre nekünk most nincs pénzünk!”

Valóban ezen múlik?

Ezen a válaszon gondolkodtam el a minap.A dolog logikáját nem értem. Hangosan gondolkodva: Azért nem kezdenek bele egy átfogó, a vállalkozás minden részelemére kiterjedő vizsgálatba, amely feltárná a hibákat a hiányosságokat, azért nem akarnak jobb, megbízhatóbban működő szervezetet létrehozni, mert nem győzik annak költségeit? Az már túl drága? Arra már tényleg nincs pénz?

Pedig az ördög a részletekben részletekben van és ha utánaszámolna, hogy a meglévő működési rendszer hibái és az emiatt keletkezett „selejtjei” miatti rossz minőségű lehet,a vállalkozása, hogy még többe kerül neki, mint amibe a jó minőség kerülne, igencsak meglepődne. Tehát nem csak a jó minőség kerül pénzbe, de a rossz bizony még többe.

Persze ahhoz, hogy teljes legyen a kép, az éremnek mindkét oldalát meg kell néznie! Hiszen ha egyik oldalról plusz terhet, költséget jelent minden többlet, amit a jobb minőségű vállalkozásáért tett, addig a másik oldalon érzi mindazt a kárt, amit a rossz minőségű vállalkozása okoz neki. Tehát a befektetett plusz-költséggel nemcsak jobb terméket, szolgáltatást lehet előállítani, hanem a veszteségeket is elkerülni. (És itt már rajta múlik, hogy amennyiben több veszteséget tud elkerülni, mint amennyit befektetett, akkor a végén még nyereségesen is kijöhet az egészből.)

Az érem egyik oldalán vannak azoknak a tevékenységeknek a költségei, amelyeket azért tesz, hogy megbízhatóbb, jobb minőségű legyen a terméke vagy szolgáltatása. Magyarán a vállalkozás maga. Ide értem egyrészt az összes tervezésre és fejlesztésre fordított költségek, amit a jobb minőségű termék elérésére fordít, másrészt az összes vizsgálat és ellenőrzés költsége, amit pl. egy termék gyártása során a hibás termék megtalálásáért és kiszűréséért tett.

Az érem másik oldalán pedig a hibás termékek következtében elszenvedett pluszköltségek szerepelnek. Itt megkülönböztethetsz belső és külső hibaköltségeket, attól függően, hogy a hibát már a belső ellenőrzés során észrevetted, vagy pedig az ügyfél  reklamált. Természetesen ezek a költségek nem előre betervezetten merülnek fel, hanem a hibák következtében merülnek fel. Azonban amennyiben vannak hibás termékek vagy résztermékek, akkor ezek mindig jelen vannak.

Mit jelent mindez pénzben, költségben a vállalkozó számára? Hiszen ennek végrehajtása számos többletmunkát, esetlegesen külső vizsgálatot, beruházást, stb. jelent, ami mind-mind pénzbe kerül, különösen egy olyan helyzetben, amikor úgyis nagyok a veszteségek, már csak a rossz minőség miatt is. A javítás, fejlesztés pénzbe kerül. Ez tartalmazza egyrészt annak a munkaidőnek a költségét, amit a fejlesztések, változások meghatározására és kidolgozására fordít, majd maguknak a változásoknak a bevezetésének e költségeit is. Ez tartalmazhat beruházásokat, méréseket, átszervezéseket vagy mást is. Itt mindig a konkrét esettől függően felléphetnek egyszeri, illetve állandó költségek is.

Visszatérve bejegyzésem elején megemlített mondathoz való igaz, hogy a mai időkben kell némi kurázsi hozzá, hogy a vállalkozás vezetője felvállalja a költségeinek időszakos növekedését. És még meg sem említettem a rövidtáv, és a hosszútáv problémáját, amire fel kell készülnie. Azaz a változtatások esetleges megkezdésekor rövidtávon akár még emelkedhetnek is a költségei, amit viszont a hosszú távú nyereség hivatott „jóvátenni”.

Nehéz malomkövek ezek, amelyek között őrlődve nehéz a döntés.

Nem tudom megállni, hogy a végén ne osszak meg veled egy viccet.

- Honnan tudtad, hogy vezetési tanácsadó vagyok?
- Mert jöttél, pedig senki sem hívott, elmondtad azt, amit már tudtam, és mindez egy csomó pénzembe került!”