Demotiváló tényezők

Demotiváló tényezők

Volt már olyan érzésed, amikor beléptél egy helységbe, nem érezted jól magad?

Ebben ludas lehet maga a munkahelyi környezet.Fáradást okozhat egy iroda rossz berendezése, amikor a dolgozók nem a saját igényeiknek megfelelően rendezhetik be közvetlen munkahelyi környezetüket. De állandó feszültséget, stresszt, és ezen keresztül állandó fáradtságérzetet okoz az is, amikor a dolgozók ugyan a képességeiknek és az érdeklődésüknek megfelelő munkájukat végzik, de a munkahelyhez kötődő érzelmi, motivációt szintén befolyásoló folyamatokkal nem törődünk.

Egy rossz megvilágítású helyiségben hamarabb elfáradunk. Számos fizikai tényező befolyásolja a monotónia-tűrésünket, az állandó zaj rontja a figyelmünket. Amennyiben egy cégnek lehetősége van arra, hogy az ergonómia adta eredményeket minél inkább alkalmazza, akkor egy másfajta hatás is serkentően hat majd a dolgozóira. Nevezetesen az a már szociális, társas hatás, amely a munkateljesítményre szintén ugyanolyan erővel hat.

Minél többet foglalkozunk a dolgozókkal, minél több figyelmet fordítunk rájuk, annál inkább javul a teljesítményük. Minél inkább azt érzik, hogy “emberszámba” veszik őket, hogy személy szerint fontosak, annál inkább nő a teljesítményük.

Szinte hallom az ellenvéleményeket és a kritikákat!

 „Még csókolgassam is őket?”

Szó sincs róla! De ha egy igazán ütős csapatot akarsz magad köré gyűjteni minden motivációs tényezővel tisztában kell lenned. 

3 Hozzászólás - “Demotiváló tényezők”


  1. 1 BobMaster 2008. aug. 21. @ 09:24

    Mondom én, hogy itt van a gondolatrendőrség :)
    Pont most akartam írni a blogomon a munkahelyi környezetről, hogy a professzionális munkához azt támogató eszközök is kellenek. Erre tessék :)

  2. 2 admin 2008. aug. 21. @ 13:33

    Azért írd meg nyugodtan legalább elolvashatom, hogy mit gondolsz a dologról. (csak tudnám hol?)

    Azt hiszem tartozol még az oldalad címével. (ma már 21.-ke van)

    Üdv,
    Gábor

  3. 3 BobMaster 2008. aug. 21. @ 15:22

    a website még nem megy publikusan, az a www.takforsys.hu . A blog addig is a takforsys.buzz.hu címen található.

Ön mit gondol? Szóljon hozzá!




Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény