Egy vállalkozó “Velencei tükre”

Egy vállalkozó “Velencei tükre”

(long version)

A minap rendezgetve vállalkozásaim papírjait kezembe akadt egy alapító okirat. Kelt, 1991. június 14.  Ez volt az első vállalkozásom alapításának dátuma. Úgy lettem nagykorú, hogy észre sem vettem. E 18 év alatt az egyik legnagyobb kihívást az jelentette a számomra, hogy soha ne csapjam be magam. Hááát…kemény volt!

Ezért már a kezdetek kezdetén szükségem volt egy un. belső tükörre, ami előtt mindig három készséget vizsgáltam meg magamban. Három olyan alapvető készséget, amelyek megléte nélkül ma egy gyárban adnám el az időmet fizetésért – Ha ugyan lenne még gyár!

Amikor azt tapasztaltam vagy csak éreztem az évek alatt, hogy nem úgy mennek a dolgok a vállalkozásaimban, ahogy azt én szerettem volna, akkor mindig a tükör elé kényszeríttettem magam, mert amikor a bűnöst keresi az ember, nem árt először tükörbe néznie.

Három alapvető készséget vizsgáltam mindig magamban.

A szakmai készségetvagyis az éppen adott üzletág ismeretét. Csak a példa kedvéért, ha valaki például egy gépészettel kapcsolatos vállalkozásba akar kezdeni, fontos, hogy gyakorlattal rendelkezzen az adott területen, hogy képes legyen a termékek előállítására vagy a szolgáltatások nyújtására.

Mindegy hogy kicsi volt a vállalkozásom vagy éppen nagy, a vezetési készséget is megvizsgáltam magamban. Tehát, hogyan irányítom a vállalkozásomat. Ezen belül a marketinget, az értékesítést, a pénzgazdálkodást, a tervezést stb. kapcsolatos szaktudásomat.

Végül a legfontosabb készséget vizsgáltam meg, ami a vállalkozási készség. Melyek azok a személyes képességeim, amelyekre nekem, mint vállalkozóknak feltétlenül szükségem van, ha önállóan, egyedül kívánok megállni a lábamon. Például: a tudatosság, azaz milyen mértékben vagyok képes a saját életemet irányítani, a tervezés és célkitűzés, a megfigyelés és visszacsatolás, a kockázatvállalás, az innováció, döntéskészség, emberi kapcsolatok.

Mivel a legfontosabb készségnek a vállalkozási készséget tartom továbbra is, így most egy kicsit tovább boncolgatom a dolgot.

A Tudatosság nálam azt jelenti, hogy a különböző élethelyzeteket uralom, s nem engedem, hogy a sors, a szerencse vagy más befolyásos(nak vélt) emberek irányítsák azokat. Persze tudom, hogy senkinek sem lehet teljes hatalma az életét befolyásoló dolgok felett, de nagyobb fokú irányítást gyakorolhatok azonban, ha megfelelően közelítek egy helyzethez. Például, amikor elégedetlen vagyok egy általam vásárolt termékkel és ha azt keressem, hogy hogyan lehet befolyásom a dolgok menetére, akkor valószínűleg vissza viszem az adott árut és vagy a kicserélését, vagy a pénzem visszatérítését kérem. Bár megvan az a kockázat, hogy a kérésemet visszautasítják, de ha passzív maradok, akkor esélyem sincs arra, hogy javítsak a helyzeten, és elégtételt szerezzek magamnak.

A tudatosság révén magamhoz ragadom a kezdeményezést, ahelyett hogy halogatnám a dolgokat, mint ahogy Pató Pál úr is tette egykoron: „Ej, ráérünk erre még!” A tudatosság fejlesztése érdekében arra kell mindig törekednem, hogy az egyébként a véletlenre vagy a mások döntésére bízott események felett én gyakoroljak befolyást.

A tervezés és célkitűzés alól sokan keresnek kibúvót. A tervezés és a célkitűzése azonban fontos eszközök, melyek segítségével növelhető a szervezettség és a hatékonyság.
De miért fontos a tervezés és a célok kitűzése? Még ha a jövőt nem is tudom teljes pontossággal megjósolni, meg tudom határozni a várható problémákat és lehetőségeket, és ezekre jobban fel tudok készülni rájuk.

A célok meghatározásával közvetlenül az eredményekre koncentrálok, így saját sikeremet is lemérhetem. Lehetővé válik számomra az elvégzendő feladatok meghatározása, valamint stratégiák és taktikák kidolgozása a céljaim elérése érdekében.

A megfigyelés nem más, mint hogy egy helyzetet olyannak látok, amilyen az valójában, s nem engedem, hogy azt az érzelmeim, a képzelgéseim vagy a helytelen feltételezéseim eltorzítsák azt. A kereskedelemben például ez az ügyfelek, az alkalmazottak és az üzleti trendek ismeretét jelenti. A megfigyelőképesség folyamatosan fejleszthető képesség. Minden új élmény újabb információval szolgál a számomra, amely a véleményem alátámasztására és a megfigyelésem javítására tudok felhasználni a későbbiekben.

A visszacsatolás az információk összegyűjtését és a megfigyelésekhez, terveimhez, döntéseinkhez és céljainkhoz történő felhasználását jelenti. A vállalkozók bizonytalan helyzetekkel is találkoznak, amelyekben döntéseket kell hozniuk.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az általunk választott lépés kedvezőtlen eredményeit. Így tehát visszacsatolásra van szükségük másoktól, hogy ennek segítségével megállapíthassuk, miben tévedtünk. Ezáltal tanulhatunk a saját hibáinkból.

Kockázatvállalást soha sem szabad összekeverni a hazardírozással! A kettő között az adott eseményre gyakorolt befolyás a nagy különbség! Egy hazardőr megtippeli egy adott fogadás esélyeit. Az esemény felett csak annyi a befolyása, hogy milyen esélyre és mekkora összegben fogad.

Vállalkozóként csak bizonyos mértékű kockázatot vállalok fel, amely fölött még van befolyásom. Mindig aktív szerepet játszok a kockázat csökkentésében, míg a hazardőr estében, neki ki kell várnia, hogy az eredmény eldőljön. A kettő között óriási a különbség!

Az innováció a következőképp definiálom. A saját vagy mástól kölcsönzött ötletek felhasználhatom olyan helyzetekben, amelyekben ezeket korábban még nem vetettem be. Ezek az ötleteket felhasználhatom a hatékonyság növelésére, akár kényelmi szempontból vagy a hasznosságuk miatt.

Az innováció ötletekkel kezdődik, amelyeket meg kell vizsgálnom és ki kell próbálnom. Nem minden ötlet bizonyul hasznosnak vagy a gyakorlatban alkalmazhatónak, de ha nem lennék hajlandó meggyőződéssel kiállni az ötleteim mellett és lépésről lépésre megvalósítani azokat, akkor soha nem haladna arra a világom, amerre szeretném.

Döntéskészségemet a lényegtelen döntésekkor a véletlenre bízom. A fontosabb döntéseim előtt azonban elemeznem kell. Képesnek kell lennem a gyors és pontos helyzetelemzésre.

Fontos, hogy legyen önbizalmam a döntések meghozatalára, és vállalni tudjam a következményeket.

Emberi kapcsolatok fogalma nálam, magában foglalja a jó emberi kapcsolatokat, legyen akár szó ügyfelekről, alkalmazottakról vagy kollégákról, továbbá az emberek motivációinak és érzéseinek a megértését is jelenti.

Ez nem más, mint az a képesség, hogy másokkal együtt érezzek, hogy “mások bőrébe bújok”, illetve, hogy megértsem mások álláspontját. Ha ez sikerül, kisebb lesz az esélye annak, hogy vállalkozókánt (is) felesleges konfliktusba kerüljek az üzleti kapcsolataim során, így több időt szentelhetek a céljaim megvalósítására, mivel nem kell energiát fordítanom az emberi problémák megoldására.

De mi van akkor, ha valaki nem rendelkezik mindhárom készséggel?

Valakivel vagy valakikkel társulva kiegészítheti a hiányzó ismereteit.

•    Szakmai és vezetési készségekkel rendelkezők

Nem valószínű, hogy az ilyen ember vállalkozásba kezd, hiszen semmi sem készteti arra, hogy bármibe is belefogjon. Ez persze önmagában nem baj – az ilyen emberek nagyon jó alkalmazottak lehetnek.

•    Szakmai és vállalkozási készségekkel rendelkezők

Elképzelhető, hogy az ilyen ember vállalkozásba kezd. A boldoguláshoz viszont jó adag szerencsére is szüksége lesz, mivel nem rendelkezik a vállalkozás sikeres irányításához szükséges vezetési készségekkel. Egyes szakemberek szerint a vállalkozások többsége a rossz vezetés miatt megy tönkre. Vezetési készségekre ugyan egy vállalkozás létrehozása közben is szert lehet tenni, de ez kimerítő dolog és drága mulatság.

•    Vezetési és vállalkozási készségekkel rendelkezők

Az ilyen embert ugyan szépreményűnek tartják, de mit sem ér vele. Megoldást jelenthet, ha egy szakmai készségekkel rendelkező partnerrel kezd vállalkozásba vagy olyan üzletet vásárol, ahol az alkalmazottak rendelkeznek a kellő szakismeretekkel. Végezetül az is elképzelhető, hogy üzleti tanácsadóként fog tevékenykedni, ahol vezetési készségei pótolják a hiányzó szakmai ismereteket.

Egy kicsit hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, pedig próbáltam rövidre fogni. Ennyire sikerült!

2 Hozzászólás - “Egy vállalkozó “Velencei tükre””


  1. 1 Kata 2009. júl. 16. @ 14:56

    Szia.
    Miben bizonnyal az egyik legnehezebb dolog nem becsapni magunkat és szinte lehetettlen dolog.
    Én nem ennyie mélyen szoktam “magamba szálni”, de jó volt olvasni róla.
    Bennem meg van mind a három készség igaz nem mindegyik azonos mennyiségben, de azért meg van:)
    A weboldalam címét nem írtam le. Remélem nem baj!

  2. 2 admin 2009. júl. 26. @ 14:25

    Szia Kata!

    Ha tényleg úgy érzed, megvan benned mind a három készség, akkor már csak a kevésbé erős oldaladat kell erősíteni. Kár, hogy nem írtad meg a készségek arányait.

    Azzal, hogy nem adtad meg a weboldalad címét nem követtél el főbenjáró bűnt! :)
    Üdv,
    Gábor

Ön mit gondol? Szóljon hozzá!




Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény