Miért kell életben tartani a céget?
Most nagy valószínűséggel csípőből azt válaszolod: azért, mert ez jelenti a megélhetésed elsődleges forrását és azért, mert céged profitjából tartod el a családodat vagy legalábbis nagymértékben hozzájárulsz annak kiadásaihoz.
És azt kell mondanom: IGAZAD VAN!
A hosszúra nyúlt országjáró szabadságom alatt történt, hogy egyik panzióban, ahol egy pár napot töltöttük, - és nem bírva a véremmel - egy csodaszép estén a panzió tulajdonosával beszélgetve, egy különös okot említett.
Először nem esett le a tantusz, de mikor csilingelve földet ért, rá jöttem, hogy nagy igazságtartalma van annak amit mondott.
Kitűnő borát iszogatva és a táj nyugalmát élvezve elmondta, hogy azért kell életben tartania a vállalkozását, mert már nem lenne képes alkalmazottként dolgozni. Egy kretén, nagyképű, ráadásul szakmailag teljesen alkalmatlan vezető szeszélyeit kiállni. Mindezt mosolyogva vagy éppen fapofával tűrni. Olyan munkatársakkal együtt lenni napi nyolc órát, akikkel nem szívesen töltené el a munkaidejét. Valószínűleg elhervadna egy ilyen helyen.
Be kell vallanom, hogy efféle motivációról még nemigen hallottam egyetlen egy vállalkozótól sem. És ha a kényszervállalkozókat nem sorolom ide, akkor azt kell mondanom: IGAZA VAN!
Vagy nincs. Mert ez is megeshet.
És ha körülnézel a cégedben, a munkatársaid között, akkor azt veheted észre, hogy olyan emberekkel igyekszel körülvenni magad, mint amilyen te magad vagy. Úgy a vállalkozói életedben, mint “civilként” is. Ez a “zsák a foltját” helyzet mindenkor igaz.
Vagy nem. Mert ugye ez is megeshet.

















0 Hozzászólás - “Furcsa motiváció, avagy”