Gitáriskola
Augusztusban úgy határoztam, megtanulok gitározni! Agyam van, fülem van, szemem van, kezem van, gitárt szereztem. Mi kell még? Semmi az égadta világon!
Kezembe vettem a gitárt és elkezdtem gitározni… és valahogy nem úgy szólt az eljátszott dallam, ahogy azt én hallani szerettem volna. Egy kicsit elszontyolodtam ettől. De ha már úgy döntöttem, hogy megtanulok gitározni, akkor megtanulok gitározni! Minden feltétel adott volt hozzá, hogy egyszer valóban egy nekem tetsző igazi dallamot tudjak kicsalogatni belőle. Akkor meg miért ne sikerülne?
Egyszer ahogy próbálgattam az akkordokat lefogni, az jutott eszembe, hogy a cégvezetés is valamiféleképp így működik. Tudjuk mit akarunk, van eszünk, felfogjuk a látottakat, amit olvasunk vagy éppen ha valaki megmutatja nekünk, hogy hogyan kell behangolni egy gitárt az már tiszta szerencse. A jól behangolt gitár is olyan, mint egy jó behangolt cég. Készen áll arra, hogy egy hozzáértő ember megszólaltassa azt. A gitár teste nem repedt, nem deformált és a húrok is tökéletesen be vannak hangolva. Most már leülhetünk egy kis örömzenélésre.
De, hoppá! Amilyen hangokat hallunk ismét, az igencsak felborzolja a kedélyünket. Mi lehet a baj? Tökéletes behangolt a hangszer! Csak azt nem tudjuk, hogy hogyan kéne kicsalogatni belőle egy szép dallamot. Lehet, hogy kellene fogadni egy zenetanárt, aki megmutatja nekünk azt, hogy hogyan is kell gitározni egyáltalán? Vagy vegyünk egy olyan szakkönyvet, amiben minden le van írva és kezdjünk el az alapján megtanulni gitározni?
Ha elméletben már nagyon jók vagyunk, akkor nosza essünk neki a húroknak! Na ez még így sem jó! Fogjuk a gitárunkat és… nem csapjuk a falhoz, mert annál drágább volt, hanem szépen visszatesszük a tokjába és azt mondjuk magunknak, hogy majd később egy másik alakalommal folytatjuk. Közben tudjuk, hogy az a másik alkalom egy nagyon távoli jövőben jön el…
…Vagy fogjuk a gitárunkat és a megszerzett elméleti tudásunkra támaszkodva, nyüstölni kezdjük a húrokat. A fejünkben minden ott van már. Agyunk parancsot ad mind a két kezünknek arra, hogy az egyik lefogja a megfelelő helyen a húrokat és a másik akár pengetőt ragadva azokat a húrokat pengeti meg amelyek szükségesek ahhoz, hogy előcsalogassuk végre azokat a fránya, - de tulajdonképpen a nagyon várt - dallamokat.
…És őrület, de mindkét kezünk teljesen más munkát végez, mindkettő egymástól függetlenül teszi a dolgát egy bizonyos cél érdekében. Agyunk kiadta a feladatot, kezünk elvégzi a kiadott feladatot, a húrok tökéletesen be vannak hangolva, szemünk ellenőrzi, hogy mind két kezünk azt teszi-e amit agyunk parancsolt nekik, és fülünk tudtára adja agyunknak, hogy minden rendben van. Zenélünk! Mámorító érzés!
Ha már becsukott szemmel is eltudunk játszani egy butácska dallamot az még nem jeleni azt, hogy zenészek vagyunk csupán azt, hogy eltudunk játszani egy butácska dallamot. Megvolt az első sikerélményünk, és ujjbegyeinken a megkeményedett bőr tanúsíthatja, valóban sokat gyakoroltunk…Legalábbis azt az egy butácska dallamot már eltudjuk játszani.
Időnként leellenőrizzük a húrok megfelelő feszességét, annak érdekében, hogy mindig úgy szóljanak meg amikor megpengetjük őket, ahogyan azt mi szeretnénk.
Továbbra is jöhet a zenetanár, továbbra is bújni kell a szakkönyveket, hogy igazán zenésszé válhassunk. Az már tiszta szerencse, ha megszerzett tudásunkat el is tudjuk adni másoknak. Fogjuk a gitárunkat és megjelenünk a piacon, akarom mondani egy parkban vagy aluljáróban.
Persze a kérdés az, hogy kinek kell a mi zenetudományunk? Parkokban kereshetünk vele több pénz vagy inkább az aluljárók közönsége a mi ügyfelünk? Egyáltalán igény van a mi zenélgetésünkre? De ez egy másik történet lenne…
Egy biztos, ha pénzt akarunk keresni azzal, hogy zenélünk, szükségünk van egy kiválóan működő csapatra. Agyunkból a megszerzett tudást továbbítani kell kezeinkhez. A kezeknek azt úgy kell elvégezniük, ahogyan agyunk azt akarja. Mind a két kéz egymástól teljesen függetlenül végezze a feladatát egy cél érdekében, hogy a kiadott parancsok pontos elvégzése nyomán fülünkkel haljuk annak eredményességét, miközben szemünkkel kontroláljuk mindezt.
Tegyük hozzá, hogy nincs két egyforma hangszer, ahogyan két egyforma gitáros sem létezik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem készülnek újabb és újabb kitűnő hangszerek. A zenész kiválóságát az adja, hogy az adott hangszerből a lehető legjobbat tudja kihozni. De a hangszert jobbá tenni ő sem tudja… Lehet, hogy ez egy rossz hír?
Maradva a hangszerek világánál, kijelenthetjük, hogy Brian May jó zenész és jó hangszerkészítő is egyben? Valószínűleg igen.
Kis hazákban akad kb. 800 ezer hangszerkészítő és ez feltételezhetőleg ugyanennyi zenészt is jelent egyben. Vannak olyan hangszerkészítők, akiknek kezeik közül – bármennyire is próbálkoznak – soha nem kerül ki igazi hangszer. Aztán vannak olyan hangszerkészítők, akik elkészítenek egyet, ami úgy-ahogy „elmegy”. Aztán van olyan hangszerkészítő, aki olyan hangszert készít, ami szinte magától megszólal… És vannak azok a hangszerkészítők, akik e három csoport között helyezkednek el.
Fel kell tennem két kérdést!
Egy: Minden hangszerkészítő tud zenélni legalább elfogadható szinten az általa készített hangszeren?
Kettő: Hazánkban hány „Brian May” élhet?
Egy kicsit kacifántos az egész bejegyzés, de sikerült megfejtenem! Azt hiszem
Virágnyelven: én készítettem egy hangszert és azt hiszem tudok rajta játszani is.
Olvastam, hogy könyvet adsz ajándékba. Kaphatok én is? Lehet, hogy jobb Brian May leszek tőle!?
B.
Kedves Bruni!
Sajnos az a bizonyos kiskapu bezáródott november 7.-én és nem is lesz újra kinyitva mostanában.
Jól beszélsz virágnyelven!
Üdv,
Gábor