Hibáztam volna?

Hibáztam volna akkor, amikor a Vállalkozók Kávéházát létrehoztam?

Lehet.

Kihagytam egy szintet.
Nem beszéltem Neked az Ötletbörzéről. Ha hallottál már róla, akkor tudod miről beszélek. Akkor Neked nem szükséges elolvasnod következő bejegyzésemet. Viszont ha még nem hallottál róla, akkor olvass tovább…

Mint ahogy azt írtam egy fontos fórumot elfelejtettem megemlíteni Neked. Nem feltétlenül szükséges más, „idegen” emberekre hallgatnod, hiszen ott vannak munkatársaid. Őket is megkérdezheted. Bevallom, hogy nem tudom, hogy a vállalkozásodban hány ember tartozik a kibővített menedzsmenthez, de ha van 1-2 fő az már elfogadható.

Hamar belefeledkezik az ember, hogy mit miért csinál. Múlnak a napok és a hetek. Ugyan úgy telnek, mint az előzőek és ugyan úgy lelnek majd el, mint a következők. “Nyomjuk a melót ezerrel” és észre sem vesszük, hogy napjaink ugyanúgy telnek. Ennek elkerülésének az érdekében kell tartani ötletbörzét.

Ez a csoportos foglalkozás nagyon jót tesz. Egy kicsit megmozgathatod saját és munkatársaid agytekervényét. Roppant jó elfoglaltság. A lényege az, hogy az ötlet ötletet szül. Egyszerű, de hatékony megoldás, mert rövid idő alatt viszonylag sok ötlet lehet összegyűjteni. Akkor tartom célszerűnek alkalmaznod, amikor minél több lehetőséget számba szeretnél venni, esetleg a megszokottól eltérő, új vállalkozási elképzeléseket is.

Viszont ennek - mint mindenek - vannak szabályai. Létezik maga a felvetés, maga a probléma. Na már most, az első részben a résztvevőknek minél több ötletet kell összegyűjteniük. Ez történhet úgy, hogy sorban mindenki mond egy ötletet, ezek valószínűtlenek is lehetnek, de ne döbbenj meg, mert van, hogy a leginkább meghökkentő javaslat vihet közel egy eredeti működőképes vállalkozáshoz. Lényeges még, hogy az ötletek bátran merje felvetni a kibővített menedzsment, és mindezen gondolatoknak legyen spontaneitása. Fontos, hogy tudd, nem az ötletek száma most a fontos és nem azok minősége! 

Összpontosítsatok a lényegre, azt fogalmazzátok meg röviden (ha valaki hosszan fejezi ki magát, segíthetünk neki lerövidíteni, egy-két szóban megfogalmazni mondandóját), ha arra érdemes, akkor később bővebb kifejtésre úgy is lesz lehetőség. A cél, hogy nagyszámú elgondolás kerüljön gyors egymásutánban felszínre, így az értékelés általában kikapcsolódik, ami jelen esetben hasznos.

Az ötleteket egyvalaki, mindenki számára követhetően felírja (táblára, vagy papírra…) A listán szereplő javaslatok további ötleteket szülhetnek, így vezetve jobb, kreatívabb elgondolásokhoz. Ezért a csoport tagjai bátran építsenek mások ötleteire, szabadon módosítva, tovább fejlesztve azokat.

Ha valakinek az adott körben nem jut eszébe semmi, akkor passzol. Addig folytassátok a gyűjtést, míg a csoport ki nem fogy az ötletekből. Nem engedd meg, viszont az ötletgyűjtés közben az elképzelések megbeszélését, az értékelést vagy kritikát, mert így meggátolhatod, hogy újabb és jobb gondolatok szülessenek.

Ha az ötletgyűjtés befejeződött, akkor célszerű értelmezni a nem egyértelmű gondolatokat, a hasonló elképzeléseket lehet csoportosítani, esetleg összevonni. A leghasznosabb ötleteket szavazással kiválasztani, rangsorolni, értékelni és selejtezni, fokozatosan választva ki a legjobbnak látszó megoldást.

Üdv,
Gábor

2 Hozzászólás - “Hibáztam volna?”


  1. 1 Román Miklós 2008. júl. 23. @ 19:34

    Nagyon hasznos az ötletbörze. A leghatékonyabb ha a résztvevők létszáma 6-8 fő.
    Rengeteg ötletelő technika létezik, némelyik a nagyszámú ötlet gyűjtésére, némelyik pedig néhány alaposan kidolgozott ötlet létrehozására alkalmas.

  2. 2 admin 2008. júl. 23. @ 20:37

    Kedves Miklós!

    Ha úgy gondolod, hogy megosztod velünk a technikai megoldásokat, örömmel vesszük.

    Üdv,

    Gábor

Ön mit gondol? Szóljon hozzá!




Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény