KKV-k Legértékesebb Listája

Egy kicsit megkésve –így hozta az élet - nézzük csak,…

Melyik a Legértékesebb Listád?

Minél több a vevőd, általában annál nagyobb a bevételed is, feltéve, ha a címjegyzékben lévő vevőkkel rendszeresen kommunikálsz, mondjuk levelet küldesz nekik. Ne felejtsd el, hogy egy potenciális vevőből valódi vásárlót varázsolni több ezer, sőt több tízezer forintodba is kerülhet, ezért a vevők címnyilvántartás a legértékesebb listád.

Ha alkalmazol értékesítőket, akkor tudod, hogy az majdnem egy zendüléssel ér fel, ha értékesítőid nem tartják karban a vevőid címlistáját, mert ezzel egyrészről az összbevételt vágják haza. Másrészről állandó sértődések forrása lehet, ha egy vevő 2-3 alkalommal szerepel a nyilvántartásban, és emiatt több példányt kap az ismertetőkből,  vállalati újságokból, reklámlevelekből, hírlevelekből. Tehát már ezért sem szabad ezt megengedni, és már a költségtakarékossági szempontokat meg sem említem.Találkoztam már csapnivaló vevőnyilvántartásokkal. Azért érthetetlen számomra a dolog, mert kartonon is, számítógépen is kiváló űrlapokat lehet létrehozni, amelyekre minden lényeges adat felvezethető.

Egy titka azért van. Fel kell azokat vezetni.

Ez azonban nem történik meg sok esetben. Az üzletkötő az üzlet megkötésekor mindenre emlékszik, és általában soha nincs ideje annak lejegyzésére. Két hét múlva már semmire nem emlékszik, így az adott üzlet fontos adatai elvesznek a céged számára. Melyek a fontos adatok? Vegyük sorra őket! A vevő cég neve, címe, telefonja, honlapja, döntéshozója, ügyintézője, e-mail címe. Mit szokott venni, mire kell odafigyelni, eddig miből és mekkora forgalma volt? Melyik vevőkategóriába, szegmensbe tartozik? Mikor vett utoljára, mikor kell ismét hívni, mit ígértünk neki? És még ezer apró adat, ami a cégednek fontos lehet.

Még egy fontos dolgot tartok érdemesnek tisztázni. A vevő az, aki már valamit vett a cégtől, tehát fizetett. Soha ne keverd össze a potenciális vevői címlistákkal! Aki már fizetett Neked valamiért, az átmegy egy átalakuláson. Meghozott egy döntést, és önmagával kerülne szembe, ha később ezt a döntését rossznak nyilvánítaná főleg, ha erre a céged nem szolgáltatott okot!Mindegy milyen régen vett utoljára a vevő: ő már egyszer döntött és ez a döntés akár egész életére szól! Ezért a vevők központi adatbázisa soha nem avulhat el. Ne feledd, hogy a döntést nem cégek, hanem emberek hozzák.

Cégenként változó és a növekedési dinamikával függ össze, de a legtöbb közepes és kisebb cég eladásainak 80-90 százaléka a régi vevői felé megy. A marketing erőfeszítésekben meg éppen az ellenkezőjét szokták produkálni. A pénzt és energiát az új vevőkre fecsérlik. Kb. 80-90%-át. Ez ugye magában sem normális dolog. A szokásos hazai kis- és középvállalati helyzetben a régi vevőkre kell a pénzed és munkaidő legalább 60%-át, 40%-ot,  - ami a növekedéshez kell - valamilyen elképzelés szerint potenciális új vevők szerzésére kell forditani.

Persze ezek nem kőbe vésett szabályok, de nagyon nem érdemes eltérned tőlük. Új vevőket az átlagos magyar kis- és közepes méretű cégek nem marketinggel szereznek, mert az túl drága lenne. Létezik egy küszöbhatás. Ha a tömegmarketinghez van elegendő pénzed, akkor az az olcsóbb, de ezt csak nagy gyógyszergyárak vagy gyorsan forgó fogyasztási cikkeket forgalmazók engedhetik meg maguknak. A közönségkapcsolati módszerek olcsóbbak, ezért inkább azokat használd.

8 Hozzászólás - “KKV-k Legértékesebb Listája”


  1. 1 BobMaster 2008. szept. 6. @ 19:58

    A vevőkről a számlázórendszerem elég sok mindent képes tárolni.

    Vagyis a post tanulásága: kell egy rendes ERP rendszer :)

  2. 2 admin 2008. szept. 6. @ 23:26

    Bizony, bizony. És mikor ér valamit a rendszer? Ha van, aki felviszi az adatokat becsületesen :) Ha magad végzed talán nincs is semmi baj…

    Üdv,
    Gábor

  3. 3 BobMaster 2008. szept. 7. @ 20:44

    Nagyon egyszerű: ha nincs rendesen kitöltött ügyfélkarton és a lead nincs elejétől a végéig dokumentálva, nem számít bele az értékesítés a jutalékalapba.

    értékesíts ÉS dokumentálj. Nem “vagy”.

    Üdv,

    Bob

  4. 4 Pálinkás Éva 2008. szept. 7. @ 22:27

    Én minden ügyfelemnek nyitok egy dossziét.
    Korábban ez materiálisan történt, de mostanában már inkább elektronikusan próbálok meg mindent tárolni.
    De azt hiszem, hogy az én szakmámban mégis szimpatikusabb az, ha ismételt-, vagy úgynevezett keresztért-ékesítésnél a kezemben viszem az ügyfelem dossziéját.
    Ez talán növeli irántam a bizalmat, hisz látja hogy annyira fontos nekem, hogy külön dossziét csinálok neki, amiből látható (kézzel fogható) a korábbi ügyletünk dokumentációja.
    Erősítsetek meg ebben, ha jól gondolom, de abban is ha feleslegesnek tartjátok.
    A válaszotoktól függően térek vissza a fizikális dossziézási rendszeremhez.

    Üdv.:
    Éva

  5. 5 BobMaster 2008. szept. 8. @ 06:52

    Szreintem a notebook ugyanúgy megfelelő

    Üdv,

    Bob

  6. 6 Pálinkás Éva 2008. szept. 8. @ 09:46

    Kedves BobMaster!

    Hogy milyen igazad van! Valahogy mindíg kimegy a fejemből a notebook, inkább az itthoni “asztali” gépben gondolkodom.

    Lehet, hogy több hely lesz a lakásomban? Ami egyben az irodám is és már épp egy nagyobb lakást kerestem, hogy legyen mindennek helye!:-)
    De így akkor teljesen felesleges lenne.

    Köszi a válaszod.

    Üdv,

    Éva

  7. 7 admin 2008. szept. 8. @ 21:52

    Éva esetében én a dossziéra szavazok. Bennem jobb benyomást keltene, ha hóna alatt a teljes anyagommal állítana be hozzám. Nem tudom miért van ez, de talán „kézzelfoghatósága” miatt. A laptop mellett a praktikussága szól. Nem néz ki úgy egy idő után, mint egy fej saláta. De mindegy is, hogy min és hogyan tartjuk rendben a Listát. A lényeg nem változik. Nincs kegyelem! Mást okolni hibájáért könnyebb dolog, de mivel büntetjük magunkat? Megbocsátunk?

    Üdv,
    Gábor

  8. 8 BobMaster 2008. szept. 8. @ 22:02

    Éva, egyetlen tanács: ne dőlj be a fukar/hüje azért nem vagyok és hasonló visszautasíthatatlan ajánlatoknak.

    A “munkagép” máshol kezdődik.

    Üdv,

    Bob

Ön mit gondol? Szóljon hozzá!




Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény