KKV vezetők attitűdje

KKV vezetők attitűdje

A mai napig nem jöttem rá, hogy mi okozza azt, hogy egyes cégvezetők miért viselkednek úgy, ahogy viselkednek.

Például, miért szigetelődnek el beosztottjaiktól? Egyszerűen megközelíthetetlené válnak, miután megszakítják a kommunikációjukat. Egyszerűen bezárkóznak tényleges és átvitt értelemben egyaránt. A kitűzött célokat szem elől tévesztik. Akkor esnek bele ebbe a hibába, ha egyszerűen belefeledkeznek a részletekbe és az éppen aktuális problémával kezdenek el foglalkozni. Szinte megvakulnak, megsüketülnek és csak a saját cégük történéseire figyelnek. Az egyoldalú látásmód következtében nem veszik figyelembe a konkurens cégek tevékenységét, a piac rezdüléseit és az egyéb külső körülmények változásait. A munkatársaik motiválásáról egész egyszerűen megfeledkeznek. Nem veszik észre az egyre közömbösebb, kedvtelen munkatársakat, ahogy egyre távolabb kerülnek a megvalósítandó céloktól. Minden létező faladatot maguknál tartanak és még véletlenül sem mernek rábízni semmit munkatársaikra. Nem bíznak meg szakmai tapasztalatukban. Nem mutatnak személyes példát, így előnytelen megítélésben részesülnek. Nem maradnak bent túlórázni a többiekkel és ezért nem is tudják megmutatni a gyakorlatban mindazt, amit munkatársaiktól elvárnak.

Nem merik szembesíteni munkatársaikat - ilyen-olyan okból - a nyilvánvaló szakmai hibáikkal, problémáikkal, majd egy nem várt pillanatban minden kifogását egyszerre zúdítanak a munkatársaik fejére. Nem vállalják fel a konfliktusokat, ami inkább árt, mintsem használ. Soha nem dicsérnek, vagy ha megteszik azt is sablonosan teszik. Hiányzik a lelkesítő szó és nem ismerik el a jól teljesítőt. Nincs pozitív visszajelzésük. Siker vagy válság esetén egyaránt az őszintétlenséget, az igazság elkendőzését választják. Nagyon nem tesz jót, ha a munkatársak a cég “folyosó és zuhany híradójában” hallott megalapozatlan híresztelésekből értesülnek az őket is érintő lényeges változásokról. A következetlenségük talán a legnagyobb és leggyakoribb hibájuk is egyben. Nem átgondoltan, felelőtlenül tesznek bármilyen ígéretet, indokolatlan esetekben is eltérnek a tervektől, a feladatokat nem pontosan határozzák meg és azokat nem írásban adják munkatársaik tudtára.

Ha ezekre a kérdésekre megtalálom a számomra is elfogadható válaszokat, akkor talán megértem viselkedésük miértjét…

1 Hozzászólás - “KKV vezetők attitűdje”


  1. 1 domainmaster Trackback cím @ 2009. jan. 3. @ 08:42

Ön mit gondol? Szóljon hozzá!




Szabályzatminták

Tudástár

Bérkalkulátor

Részletes információk: 2011-es bérkalkulátor

Vélemények


Kevés olyan tanácsadóval találkoztam eddig, aki kiemelkedő intellektuális és empatikus képességekkel rendelkezett, amely magabiztos és alapos szakmai ismeretekkel, széleskörű kapcsolatrendszerrel, megbízható és pontos munkavégzéssel párosult. Metzger Gábor egyike azoknak a szakembereknek, aki ezekkel a sikerekhez nélkülözhetetlen tulajdonságokkal jellemezhető.

Simon Tamás
Budapest

Abszolút korrekt, nagyon precíz, gyors és megbízható volt Gábor és munkatársai tevékenysége. Nagyon elégetett voltam az együttműködéssel.

Faragó Lászlóné
Szolnok

Gáborral folytatott közös munkánk során többször éltünk át nehéz, fárasztó és kimerítő napokat, de jó volt tudni, hogy volt egy „csendestársam”, akire számíthatok. Amikor elkezdek beérni a változások által indukált eredmények, szerintem még Gábort is nagyon meglepte.

Számadó Tibor
Pécel

Sokáig csak a blogokat olvastam és próbáltam az ott leírtakból rendbe rakni a cégemet.Végül beláttam, hogy kell egy felkészült "külsős", aki segít nekem ebben a munkában. Elégedett vagyok az eddigiekkel és biztos vagyok abban, hogy a továbbiakban is a maximumot kapom Gábortól. Köszönet érte!

Fülöp Sándorné
Budapest

Hasznos linkek II.



Cylex Silver Díj



ingyenes linkkatalógushotel regisztrációingyenes regisztráció cégadatbázisbaingatlan hirdetésekingyenes apróhirdetés

linkbeküldésÉrdekes Weblap Szavazás <

Hun-Web Linkek

WYW Directory

LinkHU - Linkgyűjtemény