Láthatatlan áremelés!
Utálom, hogy megint igazam van!
A mai napon – nem törődve a BKV sztrájkkal – felkerestem egyik ügyfelemet. Éppen arról beszélgettet a beszerzésért felelős munkatársával, hogy „Hogy a csudába került ennyibe a földmunkagépek karbantartásához szükséges kenőanyag?” – amikor beléptem.
Ennyi elég is volt nekem! Hellyel kínáltak és hallgattam a párbeszédüket. Kiderült, hogy a beszállítójuk nagyobb összeget számolt fel a kenőanyagért mind egyébként. A véletlen műve volt, hogy cégvezető ügyfelem rápillantott a beszállító számlájára és itt kezdődtek a bajok.
Emlékei szerint, ugyanis jóval kevesebb összegről szólt a szerződés. Nekem sem kellett több! Elő a szerződéssel és a havonkénti számlákkal! Vizsgálódásunk után kiderült, hogy a beszállító félévente végrehajtott egy észrevétlen áremelést. Na nem nagyot, csak olyan picikét.
Igaz ugyan, hogy „papíron”, közel egy éve nem emelt árat, de igazából félévente 5%-ot emelt. Mindezt észrevétlenül tette, idáig. Azt mondhatod erre, hogy ez nem olyan nagy áremelés. Ki lehet bírni! Tényleg? Nyögve keresel egy kis pénzt, erre jön valaki és észrevétlenül elveszi Tőled.
Számoljunk egy kicsit! Mit jelent ez az 5% LÁTHATATTLAN ÁREMELÉS?
Ügyfelem havi átlagban kb.100.000.- Ft értékben vásárol kenőanyagot. Maradjunk ennél a számnál az egyszerűség kedvéért. Ez a láthatatlan 5% áremelés csupán havi 5.000.- Ft többletkiadást jelentett ügyfelemnek. Ez talán még indokolható is lehetne és még Ő sem megy tönkre ebbe. Csak legyinthet egyet, lényeg hogy itt a kenőanyag!
Mi lett volna, ha ez nem derül ki? Mit tesz kiváló szállítója? Ezek után egy fél év múlva ismét emel 5%-ot. Menyibe fog kerülni ügyfelemnek ez a kenőanyag 2,5 év múlva?
Emlékszel? Annak idején csak legyinthettél az 5%-on? Nézd meg, hogy mivé lett az akkori 5%! Még jó, hogy kiderült a turpisság. Relatíve nem sok pénzről van itt szó, de nem lett volna jobb, ha ügyfelemnél marad még az a kevéske is?
Nehezen hiszem el a mai napig, de a legtöbb KKV vezetője szinte rutinosan követ el olyan szarvashibákat, amelyek miatt a kemény munkával megszerzett kis nyereségük jelentős része észrevétlenül a beszállítóik zsebébe vándorol.
Mik azok a hibák, amik miatt állandóan nő a költséged? Az egyik hiba éppen abból fakad, hogy nem nézed át a számlákat. Csak fizetsz, mint az a bizonyos katonatiszt! Miért?
Ne csak a véletlenen múljon!
Nálatok nem így mennek a dolgok?

















0 Hozzászólás - “Hová tűnik a pénzed?”