Óceánok

Már nem emlékszem, hogy melyik évben olvastam Mr. W. Chan Kim és Renée Mauborgne könyvét a Kék Óceán Stratégiát csak arra, hogy nagyon izgalmas olvasmány volt számomra.

Röviden arról van benne szó, hogy amíg a hagyományosnak mondott iparágakban működő cégek a szolgáltatásuk minőségével vagy az áraikkal próbálnak versenyelőnyhöz jutni, addig az új típusú termékeket, illetve szolgáltatásokat kínáló cégek egyszerre próbálják minél alacsonyabbra leszorítani az adott termék, illetve szolgáltatás árát, miközben a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást szeretnék kínálni.

Ezeknek az iparágaknak jól definiálhatóak a határaik, jól meghatározottak azok a kritériumok, amelyek alapján működnek. A cégek jól meghatározható rendszer szerint működnek és emiatt a versenytársaik is sokan vannak, akikkel ádáz harcot folytatnak  az életben maradásukért.

Ezt a környezetet nevezik a szerzők “Red Ocean”-nak, vagyis vörös óceánnak, amely az itt versenyző “cégek vérétől vörös”. Az üzleti világ nagyóceánjának azonban vannak ennél egy nyugodtabb, békésebb szeglete is. Itt sokkal kevesebb cég “hajózik”. Ezt a környezetet nevezik a szerzők, „Blue Ocean”-nak, azaz  óceánnak. Itt olyan cégek találhatóak, amelyek az ügyfelek vagy más üzleti szempontok alapján valamilyen teljesen új terméket vagy szolgáltatást kínálnak.

A Kék Óceán stratégiát alkalmazó cégek másfajta üzleti logikával működnek, mint a hagyományos iparágakban működő társaik. Stratégiájuk középpontjában éppen az áll, hogy olyan területeket, piacokat szemelnek ki maguknak, ahol zavartalanul működhetnek.

A Kék Óceán stratégiával működő cégeket azonban még két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportban azok a cégek találhatóak, amelyek valamilyen alapvetően új, innovatív dolgot találnak ki, a másik csoportban ennél jóval nagyobb számban vannak jelen azok a cégek, akik újonnan érkezetek ide és a már olajozottan működő iparág megváltoztathatatlannak hitt versenyszabályait rúgják fel. - Gondoljunk csak a Polaroidra és fényképezőgépeikre.

A Kék Óceán stratégia azt jelenti, hogy nem kell, hogy valakinek korszakalkotó ötlete legyen. Elég, ha az addigi szabályokhoz képest valami újjal áll elő, és nem akar mindenkire “lőni”,  - főleg nem sörétes puskával! Ezt nagyon nehéz megállni, mert valamiért úgy érezzük, mindenkinek el kell adnunk. És ha így gondolkodunk, akkor a nap végén rá kell hogy jöjjük, nem adtunk el senkinek semmit.

A két stratégia között az a legnagyobb különbség az, hogy amíg a “vörös óceánon” versenyző, hagyományos cégek a szolgáltatások minőségével, innovatív mivoltával vagy pedig az árával próbálnak versenyelőnyhöz jutni, addig az új típusú cégek egyszerre próbálják minél alacsonyabbra leszorítani az adott termék, illetve szolgáltatás árát, miközben a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást kínálják.

A másik fontos különbség, hogy a Kék Óceán stratégiával működő cégek a végletekig leegyszerűsítik portfóliójukat, a hatékonyság érdekében lehetőleg egy fő termékre, illetve szolgáltatásra, és egy szűk, de addig le nem fedett ügyfélkörre koncentrálnak.

 - Persze mindehhez rendkívül költséghatékonynak kell lenniük.

Nem tudom, hogy hol töltöd a nyári szabadságodat, óceánnál, tengernél, tónál, folyónál, vagy “csak” egy medence partján vagy éppen nyakig merülve egy hordó vízben, kívánom, hogy a szabadságod valóban pihenéssel, igazi kikapcsolódással teljen!

De bárhol is nyaralsz, figyeld a hullámokat! Figyeld meg milyen színűek és ha inkább vörös a színük – a rengeted cápa miatt -  mintsem kék, hajókázz kékebb vizekre!

Még egyszer kellemes pihenést!

Szeptemberben találkozunk!