Füstbement tervek
Még 2009-ben írtam erről és azt fejtegettem, hogy miért nem valósulnak meg az egy-egy tanácsadási cikluson belül a jól felépített stratégiai tervek.
A számok a múlt évhez képest (10%) valamelyest javultak (30%), de még mindig alul marad az elvárásokhoz képest.
Persze ez az én elvárásom, de úgy gondolom, hogy szinte logikus feltételezés az, ha már egy cégvezető “áldoz” idejéből, pénzéből, talán érdemes lenne a dolgot végig csinálnia.
Nem szégyellem magam ezek a számok miatt. Igazából elégedett vagyok, mert vannak, akik jobb vállalkozóvá, vezetővé váltak, és akik nem tettek semmit, azok …nos, bedobták a törölközőt.
A tanácsadást követően egy hónappal felkerestem ezeket az ügyfeleimet. A kérdésemre adott válaszaik tipikusságát a következő idézettel szeretném szemléltetni:
“Mostanában nagyon elfoglalt vagyok. Bár azt hiszem, mindig is ilyen elfoglaltnak éreztem magam. Ráadásul most néhány nagyon különleges problémával kell megküzdenem. Úgy gondolom, hogy ha pár hónapon belül túl leszek a nehezén, szeretnék egy pár hetet arra fordítani, hogy átszervezzem a céget.”

















0 Hozzászólás - “Vezetői álmok”